top of page
Keresés
  • orasmariannandrea

Kommunikációs játszmáink hálójában

Frissítve: jan. 20.



Amikor figyelemre vágyunk, elkezdünk olyan viselkedést produkálni, mely szerintünk a vágyott reakciót fogja kiváltani a másikból, elkezd ránk figyelni. De ha ez a vágy már többről is szól, mint a másik figyelméről, akkor az eredmény a manipulációt is kézen fogva hozza magával. Ilyenkor egy meghatározott, célzott kimenetel felé halad az interakció, vannak benne rejtett indítékok, trükközések, vagyis nem más, mint egy játszma.


Játszmáink hálójában

Nem csak a családi házban, a négy fal között mennek a játszmák férj és feleség között, hanem a munkahelyi közegben is, hiszen az interakciók során, a figyelmi igényről könnyen át tudjuk váltani játszmára a helyzetet. Martin G. Groder üzleti játszmákról szóló kutatási eredménye megerősíti a fenntartó hátterét ennek a jelenségnek:

játszmázunk azért, hogy mások felett hatalmat gyakorolhassunk, hogy a kockázatokkal könnyebben, de nem hatékonyabban küzdjünk meg és személyközi kapcsolataink alakulását kézben tartsuk.

Lássunk is egy kockázatmentesnek tűnő irodai példát, amikor egyik munkatárs a másiktól kér szakmai segítséget:



Orsi (egyik munkatárs): „Kata, rá tudnál nézni, kérlek a prezentációmra? Kíváncsi vagyok, mit gondolsz róla.Kata (másik munkatárs): „Persze, szívesen.”
Nem sokkal később Kata elküldi az átnézett prezentációt Orsinak.
Kata: „Szerintem jó lesz, egy dologgal egészítettem csak ki az utolsó diát, hogy egyértelműbb legyen az üzenet.”
Orsi: „Rendben, köszönöm szépen.


A pont, ahol megváltoznak az erőviszonyok és átfordul a helyzet

Eddig a pontig megvan az összhang, Orsi megkapta a figyelmet segítség formájában, mindenki partneri viszonyban maradva elégedett. A nyugalmi helyzet játszmává, a következő forgatókönyvben fordulhat át: a csapat megkapta a prezentációt, de támadónak ítélték az utolsó dia üzenetét, mert túl szélsőséges álláspontot képviselt. Orsi a történtekre Katához fordulva így reagál: „Köszönöm szépen, most miattad egy negatív, szélsőséges kép alakult ki a többiekben rólam.” Elkezdi hibáztatni Katát, aki válaszként védekezésbe kezd: „Te kérted a segítségem”, amivel tovább szítja a konfliktust és fenntartja a játszmát kettejük között, „én sem vagyok hibás” alapon.


Felnőttek között a szülők és gyermekek

Olvasva ezt a történetet, biztos számtalan más példa is eszedbe jutott, amikor azt érezted, hogy nem is egy munkahelyen vagy, hanem inkább egy óvodában, gyerekekkel körülvéve. Az igazság az, hogy a külső, felnőtt szerepből könnyen kerülhetünk mi is gyermeki szerepbe, rendszerint egy olyan munkatárs segítségével, aki épp hatalmi játszmába kezd velünk, szülői szerepet öltve magára. Szemléltető példaként lássuk Lea és csoportvezetője, Márk délutáni beszélgetését:


Márk: „Na Lea, mit sikerült ma délutánig összehozni?”
Lea: „Mindjárt kész vagyok a kimutatásokkal. Elég sok időt vettek igénybe.Márk: „Itt voltál egész nap?”
Lea: „Igen.Márk: „Ez fura, mert én Anna irodájában láttalak üldögélni, 2 órával ezelőtt.”
Lea:Pár percre ugrottam át hozzá. Azt hittem arra gondolsz, hogy az épületben voltam-e egész nap.Márk: „Lea, ez most itt felesleges. Tudod jól mire gondoltam. Így hogyan bízhatnék meg benned?

Az egész szituáció olyan, mint egy rajtakapás gyerekkorban, egy alá/fölé rendelt helyzet, amikor a szülő elkapja a gyereket ebéd előtti cukorkaevés közben, s jól megdorgálja: „megint rosszat csináltál a hátam mögött.”


Én-állapotok, melyek a háttérben a szálakat mozgatják

Eric Berne pszichológus a tranzakcióanalízis elméletén keresztül ad magyarázatot nekünk a játszmákra, mely segítségével könnyebben megérthetjük a fenti, két példa mögött húzódó folyamatokat. Berne 3 én-állapotot/módot határoz meg, melyeket „lélektani realitásoknak” nevez: a „gyermeki”, „felnőtt” és „szülői” én-állapotok. Ezek mindegyike személyiségünk beivódott részei, hisz van gyermeki sajátélményünk, szülői látott mintánk és egy felnőtt identitásunk, aki autonóm módon képes a valóság tárgyilagos értékelésére.


Lea esetében nem meglepő, ha gyermeknek érzi magát a csoportvezetőjével való helyzetben, hisz Márk szülői énállapotból kommunikál és ha tovább gondoljuk a történetet ez Lea gyermeki válaszát is kiválthatja: „De én nem csináltam semmi rosszat, amiért ne bízhatnál bennem”. A gyermeki énállapotban kicsinek érezzük magunkat, félelmekkel és aggodalmakkal vagyunk tele, demotiváltak vagyunk, lázadóvá is válhatunk. Ezek az érzések mozgatnak bennünket abban, hogy elvonuljunk, visszahúzódjunk, halogassunk, bosszút tervezzünk, vagy megpróbáljunk megfelelni, jutalom reményében.


A szülői mód, a gyermeki mellett is mindannyiunkban kódolva van. Ezért könnyen megeshet, hogy szülői módba lépve, elkezded azt csinálni, amit szüleid reakcióiból tanultál a régmúltban, lásd Márk esetét, aki feltehetően otthon a bizalmatlanság szülői mintáját látta. A szülői mód domináns érzései a türelmetlenség, felsőbbrendűség, közönyösség, tárgyilagosság. Viselkedésben mindez egy keményebb hangtónusban, mások meg nem hallgatásában, akár büntetésben és kiabálásban is formát ölthet. Mindemellett, mások kritizálása és a panaszkodás felülkerekedik a dicséretek és elismerések gyakorisága felett.


Felnőttként, felnőtt módban viselkedni

A jó hír, hogy van megoldás, és harmadik, jobb opció. A te döntésed és választásod, hogy felnőtt módban reagálj helyzetekre, a gyermeki és szülői helyett. Ebben a módban az jellemző, hogy jól érzed magad a bőrödben, tiszteled a fiatal tehetségeket és mások életét, felvillanyoznak a kihívások és büszke vagy saját elért eredményeidre.


Visszatérve példáinkhoz, Orsi felnőtt módban a következőként reagálhatott volna a helyzetre: „Kata, csalódtam magamban, mert bizonytalan voltam a javaslatodban és ennek ellenére mégis elfogadtam. Azt hiszem, jobban kellene bíznom magamban.” Ez egy önreflektív reakció, saját szerepét a helyzetben tényként megtalálva, rájön, hogy nem mások hibáztatása a megoldás.


Márk és Lea példájában, Márk szülői megdorgálása helyett, felnőtt partneri reakciója eképpen hangozhatott volna: „Lea, mondd el, szerinted mi az a nehézség, ami a haladást gátolja?” Ezzel a kérdéssel Márk a megfélemlítés helyett, egy türelmes és figyelmes hozzáállást tanusít, aki nyitott a közös gondolkodásra és a megoldások megtalálására.


Játszmák jelei és megszüntetése

Az, hogy egy játszma részévé váltunk, több jelből ismerhetjük fel.

Az egyik jel felismeréséhez szükségünk van energiaszintünk ellenőrzésére: ha egy találkozás után azt érzed, hogy kimerültél, lehúzott a beszélgetés, és a másik fél ezzel ellentétben úgy távozik a helyzetből, mintha feltöltődött volna, feldobott lenne, akkor joggal merülhet fel benned a kérdés: „lehet most egy játszma részese voltam?”.


Intő jel lehet az is, ha ellenállást és más negatív reakciókat kapunk társainktól, értetlenül. Érdemes felülvizsgálni cselekedeteinket és szavainkat, mert szülői vagy gyermeki módból való kommunikációnk egy idő után ellenszenvet válthat ki, még a hozzánk közelállókból is.


A játszmák mögött húzódó, rejtett folyamatok megértése, további számtalan jel felismeréséhez vezethet. Ebben nagy segítség tud lenni Eric Berne Emberi játszmák című könyve, ahol a téma szakértője nem csak elméleti szinten ismerteti a játszma hátterében álló részleteket, hanem könnyen érthető példákban, konkrét játszma típusokat is illusztrál.


A könyvben megoldókulcs is található a játszma láncolatának megszakítására. Gyakorlatban a felnőtt módok alkalmazása jelenti a kiutat, amikor „autonóm módon, tárgyilagosan értékeled a helyzetet, és előítéletmentesen fejezed ki ezeket a gondolati folyamatokat, a benned felmerült problémákat és következtetéseket”. Berne egyszerű, bölcselkedő javaslata pedig így hangzik:

„Az egyetlen módja a játszmák megállításának, hogy nem játsszuk tovább”.
29 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page